logo
MagyarEnglish

"A digitális kor múzeuma"

Lettországban, november 3-11 között kerül megrendezésre az Art+Communication Festival, amely meghívott előadója a Labor vezetője Ruttkay Zsófia is.

A címben szereplő előadására a rigai Liepaja Egyetem MP Művészeti Kutató Laborjának iWeek rendezvényén belül kerül sor, a témája pedig a múzeumok digitális fejlesztésében rejlő lehetőségek.

A technológia fejlődésével és mindennapossá válásával a múzeumok is lassan felismerik, hogy muszáj haladniuk a korral: a statikus, építés-központú hozzáállás elavult: szükséges a hagyományos látogatói élmény interaktív kibővítése úgy a helyszínen, mint időben és földrajzilag is. Nem mellékesen ezzel olyan új közönség is bevonható, mint az internet generáció ifjúsága.

Az előadásban különböző, a múzeumok életébe beépíthető digitális technológiák kerülnek bemutatásra - QR, AR, lokatív játékok, RFID és más érzékelős technológiák - ezek potenciális funkciónak ismertetésével. Néhány nemzetközi példa után a MOMÉ-n zaló korábbi és jelenleg hallgatói projektekről lesz szó, bemutatva, az egyetem hallgatói hogyan terveznek interdiszciplináris csapatokban szerveződve innovatív alkalmazásokat a Budapesti múzeumi szféra számára.

 

Az előadás on-line figyelemmel kísérhető az alábbi linken:

http://iweek.mplab.lv/en/2011/online/