Nemzetközi projektek

E-READ: az olvasás változása a digitális korban

A MOME TechLab csatlakozott a fenti címmel elindított EU  COST IS1404 akcióhoz.  A téma aktualitását jelzi, hogy 31 ország vesz részt partnerként, akik kutatókat mellett kiadókat sőt írókat is delegáltak. Ruttkay Zsófia, aki a menedzsment bizottság (MC) egyik magyar tagja, április 8-10 között részt vett a Ljubljanaban rendezett…

Transform@Lab

Transform@Lab

A newporti  Skillset Media Academy valamint a párizsi  Gobelin társaságában a Kreatív Technológia Labor  az egyik szervezője  a Transform@Lab nemzetközi nyári Iskolának. A nyári iskola keretében válogatott nemzetközi diákoknak nyújtanak  4×1 hetes programot azzal a céllal, hogy  a diákokból kialakított csapatok egy-egy intermediális projektet hozzanak létre.…

TERENCE – Szövegértést fejlesztő interaktív olvasókönyv

TERENCE – Szövegértést fejlesztő interaktív olvasókönyv

   A TERENCE az Európai Unió 7. Keretprogramjának Információ-Kommunikáció Technológiai, STReP típusú  projektje.  A  kutatási projektben 14 partner vesz részt 8 országból, a L’Aquila Egyetem vezetésével. A projekt célja, hogy  szövegértési gondokkal küzdő – nehezen olvasó, illletve hallássérült – 6-12 éves gyerekek számára nyújtson a…

Korábbi EU projektek

3dLife EU Network of Excellence 2010-2014 A MOME (Ruttkay Zsófia) tagja e nemzetközi szövetségnek, mely a weben megjelenő 3d tartalmak technológiája és szemantikája kutatásainak és fejlesztéseinek információs fóruma.   Cross-Modal Analysis of Verbal and Non-verbal Communication EU COST 2008-2011 Ruttkay Zsófia résztvevő.   A COST…

Érzelmek arckifejezései – japán-magyar együttműködés

Érzelmek stilizált arcokon – másképp értelmezik-e a japánok és magyarok? Osaka Institute of Technology (Prof. Tomoko Koda) – MOME (Ruttkay Zsófia) projekt 2009-2011 A számítógép vagy mobil telefon képernyőkön látható, beszéd és gesztusok útján emberi kommunikációra képes virtuális karakterek érzelmeket is ki kell hogy fejezzenek,…