2012. őszi félév

Interaktív könyv

 A könyvnyomtatás felfedezése után ma a digitális publikálás változtatja meg alapjaiban a szövegek és képek terjesztését és az olvasási szokásokat. A magunkkal vihető érintőképernyős eszközök – okostelefonok, az iPad és szerényebb, akár kifejezetten gyerekszobába szánt társai is – a multitouch funkció mellett még jópár egyéb…

Adatvizualizáció programozás

 Digitális korunkban rengeteg adat gyűlik és érhető el online, a városi napi forgalomtól a híreken valamint a magyar irodalom szövegein keresztül a személyes élet nyomaikig. Mit kezdehetünk az adatokkal, hogyan jeleníthetjük meg az összefüggéseit, kaphatunk rálátást több szempontból is, tehetjük az esetenként folyvást változó adattömeget…

DIGITÁLIS MÚZEUM -SPECIÁLIS TÉMÁK

 A kurzus célja, hogy gyakorlati ismereteket nyújtson a művészeti és tudományos élmény-, illetve ismeretszerzés kiteljesítésének lehetőségeiről a legújabb, digitális technológiai eszközök segítségével.   A félév során a partner múzeumok igényeihez kapcsolódó fejlesztéseken dolgozunk majd a BME informatikus hallgatóinak bevonásával, ami módot nyújt arra, hogy a…