A szombat köszöntése

A Néprajzi Múzeum kiállítóterének közepén egy fehér asztal áll, körötte 6 szék. A MOME TechLab interaktív installációja a vendégvárás gesztusával a mélyebb megismerés lehetőségére is invitál. Az asztalra vetülő szöveg arra ösztönöz, foglaljunk helyet, legyünk résztvevői egy bensőséges eseménynek. Az itt megjelenő rövid animációk a szombat eljövetelének otthoni rítusait mesésélik el. A látogatók egy öttagú család és vendégük esti ünnepét ismerhetik meg. A “Kő kövön” című időszaki kiállítás a magyarországi vidéki zsidóság mindennapjait mutatja be.

 

A stilizált rajzok a gyertyagyújtástól az áldásokon át a vacsoráig mutatják be a hagyományos tárgyakat, kellékeket, cselekvéseket. Az este folyamán elhangzó különleges szépségű szövegek részletei magyar és angol nyelven is megjelennek az asztalon. A vetítés azonban csak akkor indul, ha legalább három látogató helyet foglal körülötte.

Ezzel a gesztussal a múzeumba egyedül érkezők számára is lehetővé válik a közös asztal által nyújtott élmény és az ősi tradíció megtapasztalása. Az installáció által megalapozott szituáció kooperációra és közös élmények alakítására ösztönöz. A digitális muzeológia korszerű nyelve remélhetőleg a fiatal korosztály számára is vonzó módon közvetíti a hagyományos zsidó kultúra e fontos részét.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjának alkotói szakítottak a múzeumi információmegjelenítés hagyományos módjaival azáltal, hogy magát az asztalt és az ott elhelyezett igazi tányérokat használták vetítési felületként, kombinálva a valósat a virtuálissal. A kihelyezett tányérok között indázva kúsznak szövegek, jelennek meg a látogató asztalnál betöltött szerepét jelző névjegyek, borral telnek meg poharak – mintegy igazi vacsora résztvevőivé avatva az információs film nézőit.

Az asztalra vetített animáció ugyanakkor nem kísérli meg egy konkrét vacsora élethű reprodukálását, hanem egyszerűsített formavilággal, egyetlen kiemelő színt használva inkább az infografika nyelvén magyarázza el a történéseket. A közösségi élményt egyrészt az elrendezés intimitása adja: egyszerre legfeljebb hatan, egy közös asztal köré ülve, a vetítés során egymást is látva, egymással szót váltva nézhetik meg az animációt. Másrészt az együttes jelenlét elengedhetetlen: ha nincsenek elegen az asztal körül, vagy menet közben felállnak a vacsorától, akkor a rituálé is leáll.

A látogatók mozgását az asztal fölött elrejtett kinect kamera figyeli, majd a számítógépes program a résztvevők helye és létszáma szerint vezérli a vetítést.

Videó a YouTube csatornánkon itt.

Alkotók:
 
Koncepció, programozás: Nagy Ágoston és Samu Bence
Grafika, animáció: Huszár Dániel
Szövegek: Sedlmayr Krisztina
Dramaturgia: Bata Tímea, Sedlmayr Krisztina
Fordítás: Bányai Viktória, Komoróczy Szonja Ráhel
Zene: Pálóczy Krisztina
Projektvezető: Ruttkay Zsófia
Kontakt:


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük