VoltEgySzer: mobilizált drogprevenció |
Megelőzés másképp
A Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) Drogambulanciája és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborja (MOME TechLab) közös, VoltEgySzer névre hallgató projektjük keretein belül nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, fiatalokat és szüleiket célzó, drogprevenciós mobil applikációt illetve honlapot fejlesztett, mely újszerűen, többek között animált képregényes formában hívja fel a figyelmet a megelőzés fontosságára.
A projekt célja olyan mobil alkalmazás, illetve honlap fejlesztése volt, ami vonzó a tizenévesek számára és hatékonyan mozdítja elő a prevenciót, illetve ami a szülőknek is gyakorlati tanácsokkal szolgál, hogy hol és milyen szakemberek és civil segítők érhetők el. Az applikáció hat különböző aspektusból közelít a témához, hat különböző módszerrel igyekszik megszólítani a fiatalokat: interaktív képregénnyel, kvízzel, a pszichoaktív szerek és elváltozások bemutatásával, szerepjátékkal, valamint a segélynyújtó helyek ismertetésével. A mobil alkalmazás egyesíti a weben szokásos ismeretnyújtást és a számítógépes játék élményét.
A hagyományos, személyes kapcsolaton alapuló iskolai prevenciós programokhoz képest az applikáció nagy előnye, hogy nem csupán egy-egy alkalommal, hanem bárhol és bármikor képes a serdülők számára “párbeszédet” biztosítani és az adott helyzetben releváns visszajelzéseket adni. Az alkalmazott műfajok - animált képregény és szerepjáték - eleve vonzóak a fiatalabb korosztály számára. Ezen felül a mobil applikáció anonimitást biztosít a használói számára. "A mobil eszközök hazai elterjedtségére vonatkozó felmérések alapján elmondható, hogy a fiatalkorúak egyre nagyobb hányada, szociális helyzetre való tekintet nélkül, használ már az alkalmazáshoz szükséges eszközt" - mondta el Dr. Ruttkay Zsófia, a MOME TechLab vezetője.
Az applikáció és a honlap fejlesztése ún. co-design formában történt, azaz a majdani felhasználókat képviselő tizenévesek bevonásával. A projekt nemzetközi viszonylatban abban a tekintetben is egyedülálló, hogy nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek is segítséget kínál.
A projekt a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK Pszichológiai Intézetének közös hatékonyságvizsgálatával zárul, ahol 400 serdülő bevonásával vizsgálják, hogy van-e releváns különbség az applikációt letöltő és az azt nem használó tizenévesek szerhasználati gyakoriságában, a szerekkel kapcsolatos ismeretében vagy éppen a szerhasználókról kialakított véleményének alakulásában.
A program prevenciós szakmai hátterének kidolgozását a Nyírő Gyula Kórház- OPAI Drogambulancia és Prevenciós Központ végezte, Dr. Kapitány-Fövény Máté (Phd) pszichológus, a projekt ötletgazdája vezetésével. A mobil applikáció és a honlap tervezése és fejlesztése a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjában (MOME TechLab) történt. A Labor részéről a projekt munkatársai: Dr. Ruttkay Zsófia (PhD) a labor vezetője, Berczi Klára projekt menedzser, Karasz Dániel programozó és Gyuró Mónika tervezőgrafikus. A VoltEgySzer projekt a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett pályázat pénzügyi támogatásával valósult meg. Az alkalmazás letölthető a Google Play és az App Store áruházakból.
Honlap: voltegyszer.com
|